Virágvíz

Az emberek többsége az illóolajokkal már megbarátkozott és ismerik felhasználhatóságukat. Akadhat olyan eset is, amikor az illóolajok használata nem megfelelő, mert túl magas koncentrátumban tartalmazzák a növény hatóanyagát. Éppen ezért ilyenkor tökéletes megoldás az illóolajok lepárlása során keletkező virágvíz, vagy hydrolatum.
Fontos tudnunk, hogy bár a virágvizek sokkal enyhébben tartalmazzák a virágok lényegét, azért ugyanolyan hasznosak lehetnek, sőt egyes kozmetikumokban, illetve egyes esetekben a virágvizek az igazán megfelelőek.
A kozmetikai készítményekben, krémekben, tonic vizekben, arctisztítókban, víz helyett vízbázisként alkalmazzák legtöbbször. Emellett hígítatlanul is remekül használható az arcra és testre permetezve. Nem csak csodás illatot kölcsönöz használójának, de az értékes anyagok táplálják is a bőrt.
A kizárólag természetes illatanyagokat tartalmazó virágvíz alkalmas parfümként való felhasználásra is. Belsőleg és külsőleg egyaránt alkalmas, hiszen nem okoz irritációt, mert a molekulák koncentrációja alacsonyabb, mint az illóolajoké.
Kiknek javasolt a használata:
•kisbabák bőrének ápolására,
•ekcémás bőrre,
•érzékeny bőrre,
•illetve mindenkinek, hiszen a kozmetikum, így értékes hatóanyaggal egészül ki.
Szűrés
Vásárlási beállítások
Ár

15 termékek

oldalanként
Csökkenő sorrendbe
  1. Írisz női dezodor BIO citromfű vízzel
    Írisz női dezodor BIO citromfű vízzel
    Akciós ár 1 990 Ft Lista ár 2 490 Ft

    BIO citromfű víz és jázmin illóolaj
    Táplálja, nyugtatja az érzékeny, kipirosodott bőrfelületet
    Nem kívánt szagok elleni védelem, anélkül, hogy a pórusokat elzárná

    • Vegán Vegán
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
  2. Uránosz férfi dezodor BIO hamamelisz vízzel
    Uránosz férfi dezodor BIO hamamelisz vízzel
    Akciós ár 1 990 Ft Lista ár 2 490 Ft

    Nem hagy foltot a ruhán, gyorsan beszívódik 
    Alumíniumsó és parabénmentes natúr golyós dezodor, férfi illattal
    Megoldást nyújt a szúrós szagok megelőzésében, irritációk nélkül

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
  3. Méztejes sampon BIO mandulaolajjal
    Méztejes sampon BIO mandulaolajjal
    Akciós ár 2 790 Ft Lista ár 3 490 Ft

    3 éves kor felett ajánljuk
    Gyorsan zsírosodó hajra
    Tisztítja a hajat, és gyengéden ápolja a fejbőrt

    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • SLS mentes SLS mentes
    • Virágvíz Virágvíz
  4. Inkák kincse hajbalzsam BIO avokádóolajjal
    Inkák kincse hajbalzsam BIO avokádóolajjal
    Akciós ár 3 590 Ft Lista ár 4 490 Ft

    Illatát a mandarin illóolaj adja
    Könnyen kifésülhetővé teszi a hajat
    Festett, töredezett, igénybevett haj számára

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
  5. Clementina arcradír BIO citromfű vízzel
    Clementina arcradír BIO citromfű vízzel
    Akciós ár 2 445 Ft Lista ár 3 490 Ft

    Frissítő, citrusos illatot 
    Zsíros, kombinált bőrre
    Elősegíthető a bőr megújulása

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
  6. Provance levendulás arcradír BIO rózsavízzel
    Provance levendulás arcradír BIO rózsavízzel
    Akciós ár 2 445 Ft Lista ár 3 490 Ft

    Irritációk és a bőr felsértése nélkül használható
    Nyugtatja és megtisztítja a bőrt a felesleges olajoktól
    Segít eltávolítani az elhalt hámsejteket a száraz, érzékeny bőrről

    • Vegán Vegán
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • Magyar Termék Nagydíjas termékeink Magyar Termék Nagydíjas termékeink
    Brilliant Bronz natúr önbarnító krém arcra
    Brilliant Bronz natúr önbarnító krém arcra
    Akciós ár 3 845 Ft Lista ár 5 490 Ft

    Natúr, semleges illatú
    Használatával természetes barnaság érhető el
    Nem hagy foltokat a bőrön felvitelkor vagy kopáskor

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
  7. Miracle arckrém resveratrollal, béta-glükánnal és BIO argán olajjal

    Gyors felszívódást és hidratálást biztosít. Illata az argán olaj jellegzetes illatát idézi. Nyugtatja az érzékeny bőrt, a ráncok pedig kisimulhatnak. 

    • Vegán Vegán
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • Kipirult bőr Kipirult bőr
    • Magyar Termék Nagydíjas termékeink Magyar Termék Nagydíjas termékeink
    Élégance hidratáló arcsimító krém borágó és goji kivonattal

    Már 20 éves kor felett
    Zsíros, kombinált bőrre
    Könnyen beszívódik, ráncsimító hatóanyagú

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • Akne Akne
  8. Aloe vera gél
    Aloe vera gél
    Akciós ár 2 630 Ft Lista ár 3 290 Ft

    Nyugtató hatású
    Pattanásos bőr ápolására is alkalmazható
    Csípések, sebek kellemetlen érzésének enyhítésére

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • Viszkető, száraz bőr Viszkető, száraz bőr
    • Száraz, hámló bőr Száraz, hámló bőr
    • Kipirult bőr Kipirult bőr
    • 100% Bio Termék 100% Bio Termék
    BIO Rózsavíz
    BIO Rózsavíz
    Akciós ár 3 670 Ft Lista ár 4 590 Ft

    Száraz, érzékeny bőrre.
    Lábápoló víz készítéséhez ajánlott.
    Hajkondícionálóként vagy stresszoldó fürdővízként is használható. 

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • 100% BIO 100% BIO
  9. Kleopátra testápoló BIO csipkebogyó olajjal
    Kleopátra testápoló BIO csipkebogyó olajjal
    Akciós ár 3 590 Ft Lista ár 4 490 Ft

    BIO olajokban gazdag
    Érzékeny, száraz, feszülő bőrre
    Krémes, testes állaga elősegíti a bőr hidratációját

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • Viszkető, száraz bőr Viszkető, száraz bőr
    • Száraz, hámló bőr Száraz, hámló bőr
  10. Easy Milk testápoló BIO mandula és BIO jojobaolajjal

    Érzékeny, extra száraz bőr ápolásához
    Mindennapi testápolás részeként alkalmazandó
    Nem kell sokat felvinni a bőrre, azonnal felszívódik

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • Viszkető, száraz bőr Viszkető, száraz bőr
    • Száraz, hámló bőr Száraz, hámló bőr
    • Magyar Termék Nagydíjas termékeink Magyar Termék Nagydíjas termékeink
    Béka babafürdető hab BIO mandulaolajjal
    Béka babafürdető hab BIO mandulaolajjal
    Akciós ár 2 630 Ft Lista ár 3 290 Ft

    Natúr hatóanyagokból álló babafürdető hab
    Babák érzékeny, pihepuha bőréhez igazítva
    Segít a hidratációban, csökkentve az esetleges irritációkat, nem szárítva a bőrt

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • SLS mentes SLS mentes
    • Virágvíz Virágvíz
    • Viszkető, száraz bőr Viszkető, száraz bőr
    • Száraz, hámló bőr Száraz, hámló bőr
    • Kipirult bőr Kipirult bőr
  11. Mousse habzó arctisztító mályvakivonattal
    Mousse habzó arctisztító mályvakivonattal
    Akciós ár 2 445 Ft Lista ár 3 490 Ft

    Zsíros, kombinált bőrre. Illata virágmezőkre emlékeztet. Mélyen megtisztítja a bőrt, eltávolítva felszínéről a koszt és szennyeződéseket.

    • Vegán Vegán
    • Illatanyag mentes Illatanyag mentes
    • Színezékmentes Színezékmentes
    • Parabénmentes Parabénmentes
    • SLS mentes SLS mentes
    • Virágvíz Virágvíz

15 termékek

oldalanként
Csökkenő sorrendbe